Herculeanum

Egy dohányzók számára fenntartott első osztályú fülke sarkában Wargrave törvényszéki bíró szivarozott. Nemrégiben vonult vissza hivatása gyakorlásától. Fújta a füstöt, és érdeklődve futotta át a The Times politikai híreit.

Letette az újságot, és kinézett az ablakon. Most robognak át Somersetshire-en. Megnézte, mennyi az idő. Még két óra az út.

Fölidézte emlékezetében, mi minden jelent meg a lapokban a Néger-szigetről. Megírták, hogy eredetileg egy amerikai milliomos vásárolta meg, aki bolondja volt a vitorlássportnak, s beszámoltak a pazar, modern házról, amelyet ezen a Devonshire partjai közelében levő kis szigeten építtetett. A sajnálatos körülménynek, hogy az amerikai milliomos újdonsült harmadik felesége nem értett a vitorlázáshoz, az lett a következménye, hogy a házat meg a szigetet áruba bocsátották. Csábítónál csábítóbb hirdetések jelentek meg a lapokban. Aztán az első szűkszavú közlemény, hogy a szigetet megvásárolta valami Mr. Lacky. S utána megindult a pletykarovatokban a találgatás áradata. A Néger-szigetet tulajdonképpen Miss Gabrielle Turl, a hollywoodi filmsztár vásárolta meg! Ott szeretne tölteni néhány hónapot, távol a nyilvánosságtól. A Szorgos Méhecske diszkrét célzást tett rá, hogy állítólag Őfelsége tartózkodási helyéül vásárolták volna meg a szigetet. Mr. Mindentudó viszont úgy hallotta, hogy az ifjú Lord L… vette meg; végül is behódolt Cupidónak, s a szigeten szándékozik tölteni mézesheteit! Jónás-nak biztos tudomása volt róla, hogy a Tengerészeti Minisztérium vásárolta meg, mert valamilyen nagyon-nagyon titkos kísérletet akar ott végrehajtani.

A Néger-sziget kétségtelenül az érdeklődés középpontjában állt!

Wargrave bíró előhúzott a zsebéből egy levelet. Jóformán olvashatatlan írással íródott, helyenként azonban egy-két szót meglepően tisztán ki lehetett venni.

“Kedves Lawrence… millió év óta nem hallottam magáról… el kell jönnie a Néger-szigetre… a legtündéribb hely a világon… rengeteg beszélnivalónk van… a régi szép idők… bensőséges kapcsolat a Természettel… napfürdőzünk… 12.40-kor, Paddingtonból… Oakbridge-ben várni fogják…”

S végül a levélíró cikornyás aláírása:

“Szívélyes üdvözlettel: Constance Culmington.”

Wargrave bíró megpróbált visszaemlékezni, tulajdonképpen mikor is találkozott utoljára Lady Constance Culmingtonnal. Legalább hét esztendeje… dehogyis: nyolc. Az asszony akkor éppen Olaszországba készült napfürdőzni, bensőséges kapcsolatban a Természettel és a contadinókkal. Később, úgy hallotta, továbbment Szíriába, hogy ott sütkérezzen a még erősebben tűző napon, ugyancsak meghitt kapcsolatban a Természettel és a beduinokkal.

Constance Culmington pontosan az a fajta nő, állapította meg magában, akiről valóban el lehet hinni, hogy szigetet vásárol, és titokzatossággal veszi körül magát. Wargrave bíró csöndesen bólintott, mintegy annak elismerésül, hogy gondolatmenete logikus, aztán bóbiskolni kezdett…

Elaludt…